2011. november 25.

Latin Grammy 2011

Idén november 10.-én (nálunk akkor már 11.-e volt :P) rendezték meg Las Vegasban a latin zene legkiemelkedőbb díjkiosztóját, a Latin Grammy díjátadót. Nagyon vártam már, hiszen nem egy kategóriában érintett voltam. Ám másnap reggel, amikor megnéztem az eredményeket, elég csalódott voltam. A nagy kedvenceim közül senki sem vitt haza díjat, csak amolyan "szeretek tőle egy-két számot" énekes nyert. A legnagyobb csalódást az jelentette számomra, hogy imádott énekesem, Pablo Alborán a három jelöléséből egyet sem tudott díjra váltani. Ami pedig bosszantó volt, az az, hogy Calle 13 kilencet is megnyert... Nem, nem szeretem Calle 13-t, és nem is fogom sose. Természetesen belehallgattam a dalaiba, de egyik sem nyerte el a tetszésemet. És amikor azt látom, hogy ő nyert mondjuk a kedvencem helyett, értetlenül lestem ki a fejemből, és próbáltam rá értelmes választ keresni. De nem sikerült. Nézzük meg jobban a kategóriákat.

GENERAL
Ebben a kategóriában kész tumultus volt kedvenc téren. Pablito, Luis Fonsi, Ricky Martin és Shakira is jelölve volt, de egyikőjük sem nyert. A legfájóbb talán az, hogy nem a Solamente Tú nyerte el az 'Év dala' díjat. Na meg persze a Gritar vagy a Lo Mejor De Mi Vida Eres Tú jobban megérdemelte volna a 'Record of the Year' kategória elnyerését, mint Calle 13 'Latinoamérica' című dala.
POP
Ebben a kategóriában azért már született győzelem. A 'Legjobb Női Album' díját a 'Sale el Sol' nyerte meg. Szeretem Shakirát, de nekem ez az albuma annyira nem tetszett. A három nagy sláger, a Waka Waka, a Loca és a Rabiosa azok a számok, amelyeket szeretek. Én inkább Malúnak adtam volna a díjat. A Guerra Fría engem sokkal jobban megfogott, mint a Sale el Sol. A 'Legjobb Férfi Album' kategóriánál nálam egyértelműen Pablo volt a nyerő. Igaz, Cristian Castro-t is nagyon szeretem, de a Viva el Príncipe nekem nem   tetszik. Letöltöttem, meghallgattam, de nem igazán volt rajta olyan szám, ami tetszett volna. De lehet, hogy előkaparom, és újra meghallgatom, hátha megváltozik róla a véleményem. :) A 'Best Pop Album by a Duo/Group with Vocals' kategóriában az Alex, Jorge y Lena trió nyert. Alex Ubago-t szintén kedvelem, és szerintem remek hangja van, de ebben a formációban még nem hallottam, ezért pár napja letöltöttem az albumukat, hogy majd meghallgatom (még nem jutottam el odáig xD). A többi jelölt közül csak az Il Volo-t ismerem, de... tőlük feláll a hátamon a nemlézető szőr. :D
URBAN
Ez az én kategóriám. :D Ebben aztán tényleg otthonosan mozgok. Nagy reményeket fűztem a jelöltekhez, A kedvenceimhez, ám ismét idegrohamot kaptam, amikor megláttam, hogy mind a két kategóriát az Urban-on belül Calle 13 nyerte meg. Szerintem a 'Legjobb Urban Album'-nál egyértelmű, hogy Wisin y Yandel Los Vaqueros: El Regreso volt a legjobb. Szerintem. De ha azt nézzük, Pitbull (habár őt annyira nem kedvelem) és Don Omar is megérdemelte volna a győzelmet. A 'Legjobb Urban Dal' kategóriában három dal is szerepelt, amit imádok (Ven Conmigo, Estoy Enamorado, Danza Kuduro). És ha nagyon jószívű vagyok, akkor még idesorolom Pitbull Bon bon-ját is. Erre természetesen az az egy dal nyer, amit én nem szeretek. Természetesen Calle 13-ről van szó. Gondolhatjátok, hogy csak úgy repdestem az örömtől, amikor megláttam, hogy a Baile de los Pobres nyert. Ez már tényleg NO COMMENT.
TROPICAL
Itt végre nyert olyan, akit szeretek. A 'Best Contemporary Tropical Album' kategóriában Tito El Bambino El Patrón: Invencible című albuma győzött. Tény, hogy annyira nem tetszik az album, de legalább már nyert egy kedvencem. :D Ezen az albumon van például a Llama el sol és a Quiero besarte, amiket én nagyon-nagyon imádok. :)
MUSIC VIDEO
A 'Legjobb videóklip'-ben ki más, mint Calle 13 nyert. :P Én szívesebben odaadtam volna a díjat Shakirának (Loca), Ricky Martinnak (Lo Mejor de Mi Vida Eres Tú) vagy épp a Manának (Lluvia al Corazón). Nekem a Loca klipje mindig is tetszett, az, hogy nem egy stúdióban, egy megrendezett videót készítettek. Már milliószor megnéztem a klippet, és még mindig ugyanúgy szeretem. A LMdMVET és a Lluvia al Corazón inkább dal szinten tetszik, viszont a videók is nagyon jók. :)

Miután ilyen "fantasztikusan" kifejtettem a véleményemet a díjakról, nézzük meg a fellépéseket. Én kettőt vártam igazán, Wisin y Yandel és Pablo Alborán produkcióját. Wisin y Yandel Sean Kingstonnal lépett fel, az Estoy Enamoradoval és a Feverrel. Igaz, hogy a Sean gyereket ki nem állhatom, viszont a Fever az egyik kedvenc dalom. Nekem nagyon tetszett a fellépés, olyan igazi party feeling volt. :D Viszont Pablito előadása... annyira nem tetszett. Demi Lovatóval énekelte el a Solamente Tú-t. Amikor olvastam arról, hogy majd Demivel énekli el, nagyon kíváncsi lettem, de már akkor is volt bennem egy kis kétely, hogy ez nem lesz egy olyan "jajjjmeghalokolyanszép" duett. Én már akkor tudtam, hogy ez a dal valahogy nem Deminek való. Tehetséges énekesnő, nem azt mondom, csak egyszerűen nem illik hozzá. Pablito persze hozta a formáját, viszont én inkább hallgattam volna csak őt. Nálam "A" kedvenceknél magas a léc, tehát ha valaki elénekli a dalukat, akkor arra tízszer annyira figyelek, és kegyetlenül tudom kritizálni, hogyha csak egy hangot is elront. Mivel a Solamente Tú-t már milliószor hallottam, így kb. minden egyes hangját ismerem. De ez egy iszonyú nehéz dal, amit nem olyan könnyű elénekelni (tapasztalat :D). Összességében én azt mondom, hogy egyszer egy évben meghallgatható volt. :P
THE END. Igen, ennyi lett volna. Ezért kellett két hetet várni... Szörnyű vagyok. xD Jövőre esküszöm, hogy megírom hamarabb erről a bejegyzést. És remélem, jövőre már "A" kedvenceim is nyernek. :)


Wisin y Yandel - Estoy Enamorado/Fever (ft. Sean Kingston)


Pablo Alborán ft. Demi Lovato - Solamente Tú

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése