Mi leszel, ha nagy leszel? (Nem, nem gyümölcs a Jogobellában.)

Ez a kérdés az egész gyerekkorodat, majd a tinédzserkorodat is végigkíséri. Szerintem száz kéz sem lenne elég ahhoz, hogy össze tudjuk számolni, hányszor tették már fel nekünk ezt a kérdést. Anya, apa, nagyszülők, testvérek, barátok, tanárok... Valahogy már kiskorunkban el kell kezdenünk azon gondolkozni, hogy mivel akarunk foglalkozni, ha felnövünk. Talán egy ötéves kisgyereket még nem kellene ezzel zaklatni, de egy tizenöt éveset már annál inkább. Igaz, hogy valahogyan belénk van programozva, hogy ilyenekről gondolkozzunk, tehát már egy ötéves is elkezd fantáziálni arról, hogy mi lesz felnőttként. De azokat nem igazán mondhatnánk olyan elképzeléseknek, amiket valaha is valóra lehetne váltani. Olyanra gondolok, mint amikor egy kislány azt mondja, hogy ő hercegnő szeretne lenni, és egy kacsalábon forgó palotában szeretné élni, és sok sok egyszarvúja lesz majd. Értitek ugye, hogy mire gondolok? Persze nem mindenki akar hercegnő lenni, és néhány kisgyerek már eldöntötte, hogy ő bizony ez és ez szeretne lenni. Persze megvannak azok a tipikus foglalkozások, amiket választanak a gyerekek. Például melyik kisfiú nem akar tűzoltó vagy űrhajós lenni? Emlékszem, hogy az egyik rokonom mindig azt mondta kiskorában, hogy ő bérgyilkos lesz. xD (Nem az lett, megnyugodhattok. :D) A lányok... általában énekesnők, táncosnők, színésznők akarnak lenni. Persze nem azt mondom, hogy mindenki, de azért sok olyan emberrel találkozhatunk, akik azt mondhatják, hogy bizony ők erre gondoltak.
Amikor már tinédzser az ember, jó esetben kezd kialakulni benne valamilyen elképzelés, aminek a segítségével elkezdheti építeni a jövőjét. Ilyenkor már megjelennek a komolyabb foglalkozások, mint az ügyvéd, a közgazdász és a hasonló finomságok. Ha belegondoltok, mekkora nagy változás az, hogy egy leendő űrhajósból végül mondjuk vegyészmérnők lesz. Kiskorunkban még hatalmas fantáziánk volt, és hittünk abban, hogy valóra válthatjuk az álmainkat. Mert az a kisfiú bizony hitt abban, hogy majd egyszer el fog jutni az űrbe. És igen, nekem is sok álmom volt, és hittem bennük, hogy valóra válnak, de az élet úgy hozta, hogy mégsem azokat váltom valóra. De mi is akartam lenni kiskoromban?

Állatorvos:
Szerintem ez volt a legelső szakma, amit választottam magamnak (vagy legalább is erre emlékszem). Gyerekként ki ne akarta volna az állatokat meggyógyítani? Én ezért is gondoltam arra, hogy majd ha nagy leszek, akkor állatorvos leszek. Emlékszem, hogy játszottam olyat, hogy a szobám egy állatkórház, és behozzák nekem a háziállatokat, és én pedig meggyógyítottam őket. Aranyos kis elképzelés volt, de nem tartott sokáig. Ez egy elég rövid életű elképzelés volt a jövőmet illetően. Rájöttem, hogy nem bírnám elviselni, hogyha a kezeim között halna meg egy állat, úgyhogy erről gyorsan le is mondtam. És később kiderült, hogy nem igazán bírom elviselni a vér látványát, meg a tűket, szóval ezek a dolgok teljesen meggyőztek arról, hogy ez nem az én világom.

Régész/egyiptológus/antropológus:
Amit elfelejtettem írni a bevezetésben, az az, hogy kb. minden második gyerek régész akar lenni. Ez az őrület engem is megtalált. Elég sokáig, ha jól emlékszem, egészen hatodikig az egyik lehetőségként kezeltem azt, hogy a fent látható három foglalkozás egyikét választom. Mindig is érdekelt az ókor, így érthető, hogy hamar megszerettem Egyiptomot, és huzamos időn keresztül az egyik kedvenc országom volt. Aztán még ötödikben és hatodikban a kedvenc tantárgyam a töri volt, ami még jobban megerősített abban, hogy ezt a pályát is választhatom. Az antropológia egy sorozat által jött be a képbe. A Rejtélyek kalandorai régen az egyik kedvenc sorozatom volt, és a főszereplő, Declan az egyetemen antropológiát tanított. Így hamar megszerettem ezt a témát is. Tényleg, ezek a dolgok érdekeltek engem, és még most is szívesen elmennék egy régészeti kutatásra. Ám végül úgy döntöttem, hogy nem ezt választom. Ebben nagy szerepe volt az általános iskolai osztályfőnökömnek. Volt egyszer-kétszer olyan, hogy megkérdezte tőlünk, hogy mit akarunk majd csinálni a jövőben. Én pedig mindig mondtam, hogy szeretnék régész lenni, viszont ő lebeszélt róla, hogy arra a szakra kevés embert vesznek fel és ezért nehéz bekerülni, stb. És én azt mondtam, hogy oké, akkor leszek más.

Énekesnő:
Mindig is fontos volt a zene az életemben, de valahogy ez volt az a pálya, ami a legkevésbé vonzott. Persze jó volt álmodozni arról, hogy énekesnő leszek. Ez valamikor az általános iskola végén, hetedikben vagy nyolcadikban jutott az eszembe, de hamar el is vetettem ezt az ötletet. Igaz, hogy szeretek énekelni, de nincs olyan kiemelkedő hangom, hogy abból meg tudnék élni. Ráadásul csak a zenéből manapság nem igazán tudsz megélni, kivéve ha nem te vagy Lady Gaga vagy Justin Bieber.

Divattervező:
Viszont volt egy szakma, ami gyerekkorom óta érdekelt, és amit még mindig szívesen csinálnék. És ez nem más, mint a divattervezés. Emlékszem, hogy kiskoromban mindig néztem a Barbie magazinokban a babák ruháit, és azon gondolkoztam, hogy majd egyszer én is készítek a babáimnak olyanokat. Aztán kisiskolásként már elkezdtem "divattervező füzeteket" csinálni, amibe (rondábbnál rondább) rajzokat készítettem emberekről és ruhákról. Majd eszembe jutott, hogy ezzel szeretek foglalkozni. Felsőben, valamikor hetedik környékén döntöttem el, hogy én bizony ezzel akarok foglalkozni. Nagy hatással volt rám a Paradise Kiss című anime. Rádöbbentett, hogy mennyire érdekel engem ez a világ, és hogy mennyire jó lenne benne dolgozni. Tehát megkezdtem a felkészülést arra, hogy a ruhatervezéssel foglalkozzak a későbbiekben. Jártam rajzszakkörre általánosban, majd egy évig gimiben, és tavaly óta rajz faktra is járok. És már elterveztem, hogy hová felvételizek, és már arról is álmodoztam, hogy mi lesz az egyetem/főiskola után. Igen, igen, egy butikot akartam nyitni Valenciában... nem meglepő, tudom. De tavaly, amikor elkezdődött a fakt, és láttam azt a sok tehetséges embert körülöttem, akik milliószor jobban rajzolnak, mint én, megijedtem és elgondolkoztam. Arra gondoltam, hogy ha ilyen tehetséges emberek is jelentkeznek majd, mint a csoporttársaim, akkor nekem semmi esélyem bekerülni egy művészeti iskolába se. Ráadásul az utóbbi időben már annyira nem is érdekelt a divatvilág, és... végül úgy döntöttem, hogy egy új álmot szeretnék megvalósítani.
A nagy kérdés tehát az, hogy most, ebben a pillanatban mi is szeretnék lenni, ha nagy leszek. Az a nagy helyzet, hogy nem tudom. Csak annyit tudok, hogy a spanyol nyelvvel szeretnék foglalkozni. Tehát lehetek tolmács, fordító, vagy akár idegenvezető is. Meg tanár, de én maximum magántanár lennék, mert isten ments, hogy én betegyem a lábam egy iskolába! Sajnos konkrét elképzeléseim nincsenek a távoli jövővel kapcsolatban. Viszont még mindig Valenciában szeretnék majd élni, igaz, most már butik nélkül. :)