I have a dream

Az ember születése óta álmodozik. Kiskorunkban egy mesevilágot alkotunk magunk köré, ahol hercegnők vagyunk, vagy a fiúk éppenség sárkányölő lovagok. Aztán lassan kezdünk felnőni, és az álmainkból eltűnik a gyermeki fantázia. Elkezdünk álmodozni a jelenről és a jövőről, a vágyainkról. Mindenkinek van egy álma, amit valóra akar váltani. Sokan nem elég erősek ahhoz, hogy ezt elérjék, és inkább feladják a küzdelmet. Vagy keresnek egy újat, racionálisabb célt, aminek a megvalósítása sokkal reálisabb. De léteznek olyan emberek, akik minden akadályt leküzdenek, bemennek még az oroszlán barlangjába is azért, hogy ahhoz a bizonyos célhoz közelebb jussanak. Nem érdekli őket semmi sem, makacsul harcolnak az álmaikért. Úgy érzem, én is ilyen vagyok. Szép lassan haladok az álmaim megvalósítása felé. Persze az elmúlt időben egy egész hegy zúdult elém, amit meg kell másznom a tovább haladáshoz. De nem adom fel, egyszerűen nem tehetem. Évek óta építgetem a jövővel kapcsolatos elképzeléseimet. Voltak olyan tervek, amiket hosszú idő alatt rakosgattam össze, és egyszer csak a semmiből előttem termett egy akadály, egy olyan akadály, amit lehetetlen volt legyőzni. Igen, ilyen az élet. Az ember hiába tervez el bármit is, ha az élet közbeszól. Mégis, akárhányszor valami vagy valaki semmivé tette a tervemet, én újra elkezdtem azt felépítgetni, lehet, hogy más irányba kezdtem el menni, de a végcél mégis ugyanaz. Már sok-sok éve, hogy arról álmodom, hogy majd egyszer Spanyolországban éljek. Néhány ember nem igazán tudja azt megérteni, hogy nekem ez az álmom, a legeslegfontosabb célom. Azt mondják, hogy várjak, lehet, hogy az élet mást tartogat számomra. Hihetetlen makacsságom viszont nem igazán engedi, hogy ezt az álmot csak úgy elfelejtsem. Nem tűröm el, hogy bármi vagy bárki az utamba álljon. Természetesen ha nem hajlandó elállni az útból, akkor keresek egy újabb kiskaput, újra elkezdek tervezgetni, álmodozni... Egy biztos. NEM ADOM FEL! Talán önző vagyok, hogy csak a saját elképzeléseimmel foglalkozok. Vannak dolgok, amikre például nem is gondolok, amikor az álmaimról van szó. Például ilyen a szerelem is. Jön az a bizonyos, "mi lesz, ha..." kezdetű mondat. Mi lesz, ha szerelmes leszek itt, Magyarországon? Ha netalántán itt találnám meg álmaim férfiját (ebben erősen kételkedem, de... hagyjuk)? Nem vagyok járatos a szerelem terén, és talán ezért is mondom azt most, hogy ha választanom kéne Ő és Spanyolország között, akkor inkább Spanyolországot választanám. Egyszerűen azért, mert jelen pillanatban egy nemlétező személyről beszélünk. De ha mégis létezik, és tényleg szeretnénk egymást, úgy igazán, akkor velem jönne. Ezen a bizonyos férfiún kívül léteznek még mások is, például a családom. Anyum lelki terrorja, hogy őt mindenki itt hagyja, elbizonytalanít, és biztos lelkiismeretfurdalásom lenne, ha itt kéne őt hagynom. A legjobb az lenne, ha ő is jönne, meg apa is, meg az egész família (igen, Szotyi papagáj is :D). De mégis, ott a másik oldal, hogy az ember szeretne saját életet, egy önálló életet létrehozni. És amikor erre gondolok, kettős érzés alakul ki bennem, és ekkor ismét rádöbbenek arra, hogy önző vagyok. Mindig is az voltam. Mindig csak magammal foglalkoztam/foglalkozok, és legtöbbször úgy cselekszem, hogy nekem minél jobb legyen. Néha félek attól, hogy olyanokon is átgázolok, akiket szeretek. Azért, mert az álmaim mindennél és mindenkinél fontosabbak. Tudjuk nagyon jól, hogy egy cél elérése áldozatokat kíván... de nem mindegy, hogy milyeneket. Talán ez a legnagyobb félelmem az álmommal kapcsolatban. Ám jól ismerem magam, és tudom, hogy mindig találok egy B megoldást, amiben próbálok arra törekedni, hogy mindenkinek jó legyen. Az igaz, hogy lehetetlen elérni ezt, de sokkal jobb, mint a semmi.
Az idő múlásával egyre közelebb kerülünk a célunkhoz, és egyre több és nehezebb akadályokat kell leküzdenünk. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy életem egyik legnehezebb időszaka vár rám. Hogy bírni fogom-e testileg, szellemileg és lelkileg, nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogyha az ember kitűz maga elé egy célt, akkor abból meríthet erőt, és a nehéz pillanatokban kisegítheti őt. Elég csak egy kép vagy egy hang. Néha a legapróbb dolgokból fakad a legnagyobb erő.