Utálom, hogy ilyen gyorsan telik az idő. Kettőt pislantasz, és máris eltelt három hét. Én pedig itt ülök, zakatoló szívvel, hogy vajon mi lesz holnap. Hónapok óta ezen jár már az agyam, és most szinte minden gondolatom ehhez fűződik. Nem akarok menni vizsgázni! Inkább itthon maradok, bebújok a paplan alá és még a párnát is a fejemre húzom, és életem végéig ott maradok. Mennyire egyszerű is elmenekülni a problémák és kihívások elől. Hiszen ez a legegyszerűbb út, nem igaz? De vannak dolgok, amiken túl kell esni. Tizennyolc éves tapasztalataim során találkoztam már ehhez hasonlóakkal. Voltak olyanok, amikbe beletört a bicskám, és természetesen a legmélyebb gödörbe kerültem miattuk... De túléltem már olyan eseményeket is, amikről azt hittem, hogy nehezek lesznek, és képtelen leszek megcsinálni őket. Bízom benne, hogy az utóbbi fog érvényesülni holnap. Igazából próbálok magamba lelket önteni, hogy sikerülni fog, meg nem lesz nehéz, de azért a félelem bennem van. A legjobban attól félek, hogy nem tudom, hogy milyen feladatok lesznek. Itt arra gondolok, hogy vannak olyanok, amiket kisujjból kirázok, és vannak olyanok, amiket meg egy évbe telik, mire megoldok. És engem az idegesít, hogy nem tudom, hogy mire számítsak. Még nem voltam se nyelvvizsgán, se osztályozón, se semmi ehhez hasonló dolgon, így nem tudom, hogy hogyan tudok ezeken teljesíteni. Szerencsére attól nem félek, hogy megbukok. Nem vagyok egoista, de szerintem tudok annyit, hogy ne kelljen azon izgulni, hogy átcsusszanok-e a vizsgán. Persze már nincs akkora önbizalmam, mint pár hónapja, amikor azt hittem, hogy simán meglesz a tripla ötös... Őszintén... én egy négyesnek is vígan örülnék. :) Persze ez a vizsga segít felkészülni az érettségire. Legalább tudni fogom, hogy hogyan osszam be az időmet az írásbelin, hogyan húzzam ki magam a kínos csendekből a szóbelin, stb. :) Próbálok így is hozzáállni. Persze ha nagyon elbénázom, akkor muszáj lesz áprilisban is elmennem, szóval akkor már elég tapasztalt lennék vizsgaügyileg. xD De nem, ilyenre nem is gondolok. Tény, hogy eszembe jut néha, hogy mi van akkor, ha elfelejtik, hogy nekem három jegyet kell adniuk, és csak egyet adnak... akkor az nagy gáz, mert minimum két év kell ahhoz, hogy elmehessek érettségizni, és a három ahhoz, hogy ne kelljen többé franciára járnom. :P De már írtam a tanárnőnek az email-ben is, és holnap is szólni fogok. Nem hiszem, hogy olyan nagy dolog lenne három jegyet adni. Egy tanár tudja, hogy melyik évből mik a követelmények, milyen szinten kell tudni a nyelvet, tehát a teszt és a szóbeli alapján le lehet szűrni, hogy melyik évre hányast lehet adni, nem? Szerintem igen. Szóval ez a nagy helyzet. Amúgy az utóbbi pár napban kicsit összekapartam magam, és próbáltam rendesen felkészülni, ami részben sikerült is, részben nem. Az biztos, hogy a vulkánkitörést megjegyeztem spanyolul. xD Persze a két mumus a környezetes és az egészséges-orvosos téma. Azokat holnap még jól áttanulmányozom, a biztonság kedvéért. Meg a bűnözést is... nehogy szituációban rablást kelljen bejelentenem. :) Nem tudom, miért, de a szóbelitől már jobban rettegek, mint a hallgatástól. A levélírás megy, a szövegértés... is... szerintem... A nyelvhelyesség meg majd sikerül valahogy. A lényeg az, hogy jó lenne már túlesni rajta.
Szóval térjünk át más témára. Ismét BOLDOG ÚJ ÉVET szeretnék mindenkinek kívánni. Remélem jól telt a szilveszteretek. Én barátnőmnél voltam, filmeztünk, és elmentünk diszkóba is. Igen, megint rá kellett döbbennem, hogy nem vagyok én annyira az ilyen helyekért. Jó volt, meg minden, csak... az nem én vagyok. Hamar meg tudom unni a táncolást, főleg, hogyha nem jó zenét játszanak. Igazából a buli eleje jól indult, Danza Kuduroval meg Rabiosaval meg Mr. Saxobeattel. Szóval, ha nem is szabadult ki belőlem a partyállat, attól még nagyon jól éreztem magam. Még az a néhány idióta se tudta elvenni a kedvemet. xD Csak aztán... kicsit ellaposodott számomra a buli. Az volt a baj, hogy nem játszottak olyan zenét, amit én is szeretek (nem spanyolra gondolok itt xD). Szóval hajnali kettőkor eljöttünk, jó büdösen... Olyanok voltunk, mint az élő hamutartók. Muszáj volt megfürdenünk, mert elviselhetetlen volt a szagunk. xD Nem tudom, hogy bírják elviselni ezt azok, akik minden héten bulizni járnak. Tény, hogyha nagyon kiütik magukat, akkor ez a legkisebb problémájuk. :D Barátnőméknél még dumáltunk, aztán bedőltünk az ágyba. Összességében szerintem tök jó volt ez a szilveszterem... az utóbbi évek legjobbja. :) Aztááán.... oh, igen. Vasárnap volt a blogom második születésnapja. :) Utólag is FELIZ CUMPLE, AMIGO! :'D Mint látjátok, új design is készült. Nem rossz szerintem. De majd szeretném kicsit megváltoztatni az oldal elrendezését, csak még nem tudom, hogyan. Nem baj, most már lesz időm ezen gondolkodni. Ha túlélem a holnapot, akkor jelentkezem hamarosan. ADIÓS! :)

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése